Videók, új és régi események!!!!

ELKÖLTÖZTÜNK 

http://www.urester.blogspot.com/
 

Kedves Látogató!

Mindenkit várunk csütöröktől a pécsi Vidámparkba egy nagy kalandtúrára!

Utcaszínház a POSZT alatt. Június 7-12. között az Ifi Géniusz program keretein belül megtalálhattok minket Pécs belvárosában. Várható felbukkanás: a délutáni órákban.

Közreműködünk a KEMFK, SzFE, Visart csapatoknak Médiaháburú! című kiállításánál is!

 Ez volt a PEN-en:
https://www.youtube.com/watch?v=JPXO77h3JQA

BÁZISPROGRAM

Programunknak négy fő célja van:

1. új értelmezést adni, kihasználási alternatívákat keresni üresen álló épületek, közterek számára
2. találkozási pontot teremteni fiatal művészeknek, létrehozni egy önszerveződő tevékeny alkotókört
3. utánpótlás nevelése a kulturális életbe
4. újraértelmezni a színház fogalmát, átlépni a határokat a különféle művészeti ágak között

ÚJRAHASZNOSÍTÁS (ÉPÜLETEKET, TÁRGYAKAT, TÖRTÉNETEKET):

Létrehozunk egy instant programsorozatot. A program bárhol, bármikor létrejöhet, minden helyzetben alkalmazható. A hangsúly az emberbázison van. Minden alkalommal új szövetségeseket keresünk kísérleteinkhez, és bárki szabadon csatlakozhat hozzánk, aki komolyan szeretne dolgozni, kreatív produktumokat létrehozni.

Elhagyott épületeket keresünk fel és életre keltjük azokat. Utcákon, köztereken jelenünk meg és kapcsolatokat teremtünk a járókelőkkel „emberfogó” performanszainkkal, installá¬cióinkkal. Alkotótáborokban dolgozunk együtt. Színészi jelenléttel, performanszokkal, egyszerű képzőművészeti eszközökkel, újrahasznosítjuk a megunt tárgyakat, kidobott hétköznapi dolgokból csinálunk tárgy installációkat.

A lényeg tehát az itt és most. Ekörül kialakul egy mobil alkotókör. Ennek a magja már létezik, de arra törekszünk, hogy minden megmozdulásunkhoz újabb alkotótársakat találjunk. Mindig az aktuális programunkhoz keresünk szövetségeseket. 

Az alkotási folyamatok ebben az esetben rövidek és egyszerűek. Nagy hangsúlyt kap ugyan az előkészítés, de a munkamódszer és az előadásmód improvizatív és egyszeri, hely- és idő¬specifikus. Ott és akkor él, ahol éppen történik. Egy következő helyen, egy másik kontextusban már más lesz a tematika, a látvány, a történet, a szereplők viszonya, mások lesznek a felhasznált tárgyak. A résztvevők minden alkalommal, minden helyszínen új felfedezéseket tehetnek, így  változnak és fejlődnek majd a kreatív alkotások.

Előnyei:

- folyamatos aktualitás
- élvezet és szabadság a játékban, a játék állandó változásában, változatosságában – nincsenek hónapokig tartó próba és előadás folyamatokba kényszerítve a résztvevők
- több lehetőség az emberekkel való kapcsolatteremtésre – a résztvevők a közönség között vannak, nem kerülhetik el a figyelmüket a reakciók – megtanulják (főleg a fiatalok) elsajátítani az utcai előadóművészetet, mikor folyamatos kontakt és reakció van a járókelővel, reagálni kell helyzetekre
- minden alkalommal új keretek, új ötletek, helyzetek
- fejleszti a helyzetmegoldó képességet
- interaktivitás – passzív járókelőből aktív nézőt csinálni – izgalmas helyzetek, játéklehetőség

Új emberek, új ötletek, új szín:

- minden új partnerrel új kapcsolatformát, új munkamódszert lehet megismerni
- alkalmazkodás eseményről eseményre
- integrációk
- kommunikációs gyakorlat - kommunikációs képességek fejlesztése

Új helyek, új ötletek:

- minden helyszín más lehetőséget, ötletet, ihletet ad
- mindig új megoldásra váró helyzetek, feladatok, mely fejleszti a probléma megoldási képességeket
- minden helynek más a története, vagy más lehet
- fantázia kérdése mire használjuk az aktuális teret és tárgyakat

Az aktív mag feladatai:

Az aktív, állandó csoport feladata a performanszok megvalósításán kívül a program terjesztése, résztvevők keresése, az aktuális terep előkészítése, szervezés, dramaturgia, felmérések.

- azzal, hogy a játékon kívül szervezési feladatokat is ellátnak a szereplők, fejlődik a csapatmunka
- egy koordinátor segítségével hatékonyabb a munka
- a csapat egymást segítheti, több ötlet több szín – ki miben jó – többféle megoldási és választási lehetőség
- hatékonyabb munkavégzés a munkamegosztással

UTCAI MEGJELENÉS:

Azonosítatlan idegenek a városban

Egy dramatikus performansz sorozatok keretein belül, performanszokon, színházi jeleneteken, tér- és tárgy installációkon keresztül mesélünk el a város lakóinak egy egyszerű történetet. Ehhez a történethez használt helyszíneink: /forgalomtól függően/ buszok, buszmegállók, zebrák (gyalogos átkelőhelyek a zöld jelzésnél), Széchenyi tér, Tv torony. A történetünk az idegenek megjelenésével kezdődik, majd átcsap egy háborúba, a háborúból elindul egy párkapcsolat, egy idegen és egy hétköznapi ember között, aminek a vége egy esküvőbe torkollik. A nászéjszakát és a lagzit a fesztivál alatt a TV torony környékén valósítjuk meg.

A megvalósításhoz szükséges tárgyi kellékek: szkafander, festékek, maszk, műanyagpalackok, ragasztószalag, dinnyefólia, névjegykártyák, faanyag, hangosbemondó, hangszerek.

1. lépés: színes szkafanderben, és műanyag palackokba csavarva, délután kettő és öt óra között, a belváros, kertváros és uránváros legforgalmasabb pontjain megjelennek ezek az idegen lények. (Kommandós játék: mintha felfedeznék a várost, mintha rejtőzködnének és lopakodnának) 

2. lépés: kitör a háború. Ezek az idegen lények és a civilek közt elindul egy stilizált háború, aminek a helyszínei a pécsi gyalogos átkelő helyek zöld jelzésnél. Ez mozgás színházas jelenetekben és improvizációkban valósul meg.

3. lépés: a háború mellett elindulnak a Buszos performanszok, ahol a háborúból menekült idegenek elkezdenek ismerkedni a buszon utazó civilekkel. Ezek interaktív performanszok formájában történnek.

4. lépés: a háború maradékait látni a buszokon tovább működnek a performanszok és ezek mellé elindulnak a buszmegállóban zajló színházi jelenetek. Ide háromfős jeleneteket tervezünk(két színész és egy zenész). Egy párkapcsolat fejlődési szakaszait mutatjuk be. A buszmegállókat tér- és tárgyinstallációkkal díszítjük fel.

5. lépés: Egyszerre működik minden, amit eddig felállítottunk, csak a helyszíneket a Konzum áruház köré csoportosítjuk.

6. lépés: a Konzumot összekötjük a Széchenyi térrel és ezen a szakaszon zajlanak az események.

7. lépés: Megtörténik a házasság a Széchenyi téren, a járókelőket összeadjuk az idegenekkel. Itt különböző interaktív performanszokkat csinálunk a járókelőkkel. Majd felengedünk egy óriás azonosítatlan repülő „csészealjat”. 

Az akció alatt névjegykártyákat is osztogatunk, melyen a Üres Tér neve és adatai szerepelnek.

 Célja: hogy személyes kontakton keresztül milyen hatékonysággal lehet hirdetni magunkat vagy akár egy városi programot.

A program bővülhet együttműködők függvényében (óriás báb, gólyaláb, tűz zsonglőrök, …)

TEREK ÉLETREKELTÉSE:

2008. október: Volt Kesztyűgyár, Pécs
2008. december: Sikorsky Ház, Zsolnay Gyár, Pécs

Fiatal művészek bevonásával megszállunk elhagyott, üres épületeket és egy, két hetes műhelymunkákat hozunk létre. A munka alatt intenzív, kreatív, közös keresések zajlanak. Kapuink egész idő alatt nyitva lesznek az érdeklődők számára, de a munkafolyamat végén, három napon keresztül előre meghirdetett közönség-bemutatót tartunk. Az érdeklődők állandó befogadásával kialakul egy ember közelibb szemlélő-alkotó kapcsolat. A „kíváncsiskodó” benne járhat, maga is részese lehet a munkáknak. Ez által bekerülhet a kultúra a hétköznapjaikba. 

A kreatív alkotások folytán megelevenednek a megszállt terek. A nézők láthatnak új formákat, új értelmezéseket. Szeretnénk megmutatni, hogy miként lehet művészeti alkotásokat létrehozni ilyen szokatlan helyeken, szokatlan formákkal. Színház bárhol, bármilyen eszközökkel létrejöhet, nem elengedhetetlen hozzá a függöny, a nézőtér, a színpad. 

Ideiglenesen működünk mindegyik helyszínen, így jön létre majd az alkotókör, ami nem helyszínhez van kötve, hanem emberbázisú. Programunk az emberi kapcsolatokon alapul. A műhelymunkák során ismeretségeket kötnek egymással a résztvevők, közösen „ötletelnek”, együtt dolgoznak, kiegészítik egymás munkáit. Ez megteremti a jövőbeli közös munka lehetőségét, hiszen ez idő alatt meg tudják ismerni egymást a fiatalok, kiderül ki, kivel képes együtt dolgozni. Ez állomásról állomásra bővülhet.

A különböző művészeti ágak bevonásával keressük a lehetőségeket, hogy miként lehet eltörölni, átlépni a határokat, melyek ezek között akaratlanul is húzódnak. Az alkotások többféle művészeti ág együttes munkájával jönnek létre. Nem külön álló, hanem egymást kiegészítő, egységben működő alkotások születnek. Ezzel akarunk kísérletezni, ezeket a határokat feszegetjük, keressük a lehetőségeket.

A program sikerét a lehetőségek biztosítják. Ha a fiatal alkotók teret kapnak tevékenykedni, találkozni, kommunikálni elindul egy működő gépezet. Ez a gépezet folyamatosan kreálni fogja a közös alkotásokat, melyek időszakosságuknak köszönhetően fenntarthatóak lesznek. Mindig megújulnak és fent tartják az érdeklődést. A nézők kíváncsiságát is újra meg újra fel fogják csigázni a magukat megújító terek és produkciók. 

 BÁZISPROGRAM
TÖLSÜK MEG AZ ÜRES TERET!

MEGHÍVÓ   

    Csatlakozz nyári alkotótáborunkhoz! Célja olyan közös munkát létrehozni, amelyben különböző művészeti ágak képviselői vesznek részt, és azon dolgoznak együtt, hogy konkrét közös alkotásokon belül eltöröljék a művészeti ágak között húzódó határokat. A tábor nem csak aktív művészeknek szól.

Tíz napra beköltözünk dolgozni a Mecsek oldalában lévő Vidámparkba, ahol témánk: a gyerekjáték. Ezen keresztül indulunk el és hozunk létre site specific munkákat, amiket a tábor utolsó három napjában nyilvánossá teszünk.

Ez Bázisprogramunk egyik állomása. Ezt a programsorozatot tavaly ősszel indítottuk el, és minden állomásán, elhagyott helyeket szállunk meg egy hétre, és töltjük meg újra élettel. A programról és előző kísérleteinkről itt tájékozódhatsz: www.bazisprogram.blog.hu

A tábor ingyenes és az étkezés is biztosított, a szállás sátrakban lesz a helyszínen.

További kereteket egy későbbi időpontban összehozott személyes találkozón fogjuk megbeszélni. 

• Időpont: 2009. augusztus 05 – 15.
• Helyszín: Pécsi Vidámpark (Pécs, Dömörkapu)
• Jelentkezési határidő: 2009. június 01.

Figyelem! A táborban résztvevők száma korlátozott. Maximum 30 főt tudunk befogadni, ellátni. Az elbírálás jelentkezési sorrendben történik, ezért kérek mindenkit, hogy mielőbb jelezze részvételi szándékát!

„A Pécsi Vidámpark egy kivételes természeti adottságokkal rendelkező terület a Mecseki Parkerdőben. A Vidámpark 1961-ben közel 77 ezer órányi társadalmi munkával épült. 

Sajátos, múltidéző hangulatával, szabadtéri színpadával, régi működő játékaival várja az ide látogatókat.

A vidámpark megközelíthető a 35-ös és 35/A  jelű autóbuszokkal, de a személyautóval érkező családok számára szilárd burkolatú díjmentes parkolóhelyek is rendelkezésre állnak.

Nyitvatartás:
május 01.-augusztus 31.
H-P: 10.00-18.00, Szo-V: 10.00-19.00
szeptember 01-október 23.
Szo,V, ünnepnap: 10.00-18.00”
(http://www.utazzitthon.hu/pecs_vidampark.html)"

 (http://www.utazzitthon.hu/pecs_vidampark.html)

Jelentkezés és bővebb információ:
Tasnádi Zsófia: buzzy85@gmail.com

 Ezúttal kisebb megmozdulásra sikerültünk, mint a Kesztyűgyárban. A Sikorski ház olyan mint egy labirintus, rengetg tér van benne. Kisebbek is nagyobbak is. Kevesen tudták beleilleszteni ezt a munkát az életükbe, ki is esett a hely, nem volt könnyű kijárni. A kommunikáció sem üzemelt, úgy ahogy kellett volna. Nem jött létre állandó, folyamatos, közös munka, amikor sokan egyszerre lettek volna házban és generálhatták, véleményezhették, kiegészítehették volna egymást. Nem voltak kitöltve a terek. Lényegében utolsó napokban mentették meg a programot. Jöttek az erasmusos diákok és Katinkáék, akik betöltötték nagyjából az hiányos helyeket, így lett átkötés, nem volt nagy a luk. Viszont sahnos így is igen kis részét használtuk a háznak. Azegzugokba például el sem vittük a látogatókat. Pedig igen izagalmas az egész... A házban baromi hideg volt, hidegebb, mint kint.
A program kommunikálása, nyilvánossága sem volt megfelelő. Nem jutott el annyira az emberekhez, hogy fogják magukat és kijöjjenek. Nem hozta ki őket a program. Kevesen jöttek látogatni. 
Vasárnap mégis megtelt a kiállítástér. Volt egy nagyon pezsgő és nagyon élő közel három órás impróverseny, amin 28 lelkes gimnazista diák vett részt. Így meleg, zsizsegő, élő szobává változott az egyik terem, ahonnan szünetben szétfutottak a gyerekek, nézők felfedezni a birodalmat. Ez volt az Ember7 programja (alapkérdés: Mi az emberség?, de az imprók kötetlenül folytak), így az Emberség Erejével Alapítvány hozott nekünk melegedő Menedéket teával.  
Nos most magambagyűjtöm a tapasztalatokat., és tavasszal ezeket beépítve folytatjuk. Ennyivel is okosabbak leszünk.

Nagyon nagyon köszönöm mindenkinek a munkát. Ami ott volt élt, és létezett, összejött. Dolgoztunk és lehetőséget kaptunk. Megszülettet és ez nagyon fontos.

Bázisprogramunk második kísérleti állomása a Zsolnay gyár területén lévő Sikorski ház.
Ezúttal kiállításként tekinthetitek meg három napon keresztül a Pécsi Művészeti Kar
hallgatóinak térinstallációit és az Üres Tér egyik különítményének performanszait.
Valamint vasárnap, az Ember7 keretein belül lesz itt impróverseny diákszínjátszó
csapatoknak, valamint fair trade teázó élőtársassal
(Az Emberség Erejével Alapítvány közreműködésével)!
A belépés ingyenes!

Időpont: december 5.,6.,7. (minden nap 15:00-tól 18:00-ig)
Helyszín: Pécs, Zsolnay gyár – Sikorski ház
 

Ne feledjétek a novemberi állomás közös terepszemléje e héten pénteken négykor lesz. A Zsolnay főbejáratánál találkozunk!!!!!
Pár nappal ez előtti bejegyzésben találhattok képeket a helyszínről.

Kedves Látogatók!

November 16-án, vasárnap 19:00-tól a Pécsi Harmadik Színházban játsszuk Egressy Zoltán Baleset című drámája nyomán készített Baleset című kísérletünket.
A belépő egy ezres lesz, amivel minket támogattok.
Gyertek el, várunk mindenkit!

Jegyrendelés, információ: 72/252-478

Támogatóink: UPC Magyarország, BIOKOM Kft.

BALESET

 A Társulat célja egy olyan kísérleti előadás létrehozása, amely Egressy Zoltán Baleset című művének feldolgozására épül. A darab a mai magyar drámairodalom egyik markáns műve, amely egy 23 éves szerelmes nő elméjében zajló, tudatalatti folyamatokat tükröző álom. A darab keretét Eszter és leendő férje, Tibi végzetes balesete alkotja. Ebben az álomban nagy hangsúlyt kapnak a szerelem és a gyász pszichológiája közötti párhuzamok.

   Minimális szöveget emelünk be teljesen háttér-szöveg felfogásban, és a hangsúlyt a darab pszichológiai szövetéből alakítjuk ki mozgásszínházi formák keretein belül. Kollektív alkotás során létrehozott képekben beszélünk, s ezeket a képeket próbáljuk a lehető legegyszerűbb rendszerbe foglalt szimbolizációs láncba építeni, melyben kevés kelléket, díszletet és jelmezt használunk, egyszerű technikai feltételek mellett. Célunk, hogy előadásainkat a későbbiekben ne pusztán színházi terekben játsszuk: művészi elképzeléseinket ne korlátozzák technikai és tárgyi gátak, s az egyszerű és erős színészi jelenléten alapuljon az előadás minősége.

Ennek előkészítésére a kezdeti próbafolyamatban két és fél hónapig tréningeztünk. A munka  során - heti kétszer három és fél órában és kétszer négy napos táborban - felhasználtuk Grotowski 1967-es tréningjére alapuló gyakorlatokat, Jacques Lecoq, Peter Brook - improvizációs, autogén, metronómos, biomechanikai, akrobatikus, pantomim, commedia dell’arte..stb. - gyakorlatait. Célunk volt e kollektív munka során a test állóképességének fejlesztése, az asszociációs gondolkodás technikájának kialakítása és elősegítése. Az előadás során célunk a közönség és a színészek közötti hagyományos kapcsolat radikális átértékelése.

Az Üres Tér Társulat előadása

Egressy Zoltán drámája nyomán: Baleset

Eszter:                           Taschner Ágnes

Ed / pap:                        Takács Péter

Pál:                                 Kovács Dániel

Teri:                                Sebes Saci

Tibi / pizzás:                  Hermann Tibor

Rendező:                         Kőrösi Márk

Rendezőasszisztens:       Hermann Tibor

Zene: Hajdu Attila

Dramaturg: Vatai Éva

Producer: Tasnádi Zsófia

Plakát: Kenesei Mirkó

Ablaktábla (kérdés-felelet)

Üzenés

Mirkófotók:

 Gombeső

Kőrösi Márk

Kanics Dodó szőrmedzsungele

Barna és Filo ablakon szökő tárgyai, háttérben a vízesés

"Egy férfi" az Üres Tértől (Tóth Viki, Komjáthy Zsuzsi, Vörös Dóri)

 Kéri Katinka lebegő ingjei

Kerner Miki

Fruzsi

Tessék elpletykálni!
>>>>>> Szeretettel várunk Mindekit november 5-én 5:58-perckor kezdődő "esetleg.." c. kiákllításunk megnyitójára (Téglássy Anna, Kéri Katinka),a Pécsi Ifjúsági Ház-aulájába. Kiállítást mesterünk, Nyilas Márta méltatja.A pontos időt tervek szerint trombita szó jelzi(Patonai Ildikó). pogika, borka...

add kérlek tovább

Gombeső Knyihár Bencétől és Kernek Mikitől

Abdul-Karim Linda

Fesető Lilla, Leányálom szoba

Kesztyűgyári szürreál

  Alagsor: Két kedves lány fogad, az egyik rögtön karon ragad, és egy a sötét lépcsőzugba vezet. Megnyugtat, ahogy a szemem megszokja a sötétet. Természetesen azonnal neki megyek egy széknek. Kedvesen elmondja, hogy itt leülhetek, és magamba mélyedhetek. Megfogadom a tanácsát. Minden sötét anyaggal van bevonva, de pont a székkel szembe, van egy kis kerek tükör, amiben önnön magam árnyékát láthatom. Valamit kezdeni kell ezzel, így rögtön asszociálok, méghozzá azokra az árnyportrékra, amik neves költőket hivatottak ábrázolni. Várok. Várom a koszorút, de nem akarja az istennek se a fejemre rakni senki. Na jó elég az elmélyülésből.
Elindulok balra egy folyosón. Az első teremben jó magyar ezüstből készült szekrények vannak kibélelve vörös és fekete műszőrmével –gondolom én-, amik a szabás során maradhattak vissza. Ez az anyag gyakorlatilag meghatározza az egész kiállítást. Itt volt, és valószínűleg több mázsányi állt az alkotók rendelkezésére. Elsősorban nem is a szekrények fognak meg, hanem a padlón egyenletesen szétterített puha műszőr, kellemes rajta lépkedni, még cipőn keresztül is.
A következő terembe nem merek belépni, mert azt hiszem, hogy rajzszögek vannak szétszórva. Nem sokat tévedtem, mert a kesztyűkhöz tartozó gombokkal van a cipőtalpamnak dolga. Kedves lilás dekoráció, csilli-villi tüll, rózsaszín „királylányszoba” állapot. Az ott álldogáló lány –lehet, hogy az alkotó- megkérdezi, hogy ’vajh mi a véleményem?’ és úgy kicsúszott a számon, hogy alattomos –mármint a tér-, hogy magam is megbántam. (Ez fajta interaktivitás bizonyos esetben nagyon jól esett, de voltak a kiállításon olyan pillanatok, amikor kifejezetten zavaróak voltak. Szerintem a Jó Istenen kívül a kutya nem tudja belőni ezt pontosan.)
Az előző ’teremhez’ viszonyítva ez jóval kényelmetlenebb volt. A cipőtalpamból legalább két tucat gombot kellett kiszedem. Ezen az oldalon az utolsó szobácskában, kikeményített ingek –kényszerzubbonyok / munkaruhák- lógtak cérnákon, az egyik leesve hevert. Bejött egy lány, és elkezdett jajgatni, és közben bizalmatlanul méregetett, hogy biztosan én tettem. Próbáltam nyugtatni, hogy szerintem jobban néz ki úgy, ha az, az egy le van esve. De nem hitte el. Ekkor rémlett fel bennem, hogy talán el kellene magyaráztatnom vele a koncepcióját, mert én bizony semmilyen különbséget nem láttam, csak leesve jobban tetszett. A lépcsőtől jobbra bújós játék várt. Valamilyen szőrmés burok. A klausztrofóbiásoknak esélyük nem volt. Én is csak a nagyobbat mertem kipróbálni, de a katarzis érdeklődés hiányában egyelőre elmaradt.
Ez fajta interaktivitás bizonyos esetben nagyon jól esett, de voltak a kiállításon olyan pillanatok, amikor kifejezetten zavaróak voltak. Szerintem a Jó Istenen kívül a kutya nem tudja belőni ezt pontosan.
 Első emelet: Jobbra fordulok. A padlót szintén szőrme fedi. Egy srác elém áll, és közli,
hogy csakis akkor léphetek be, ha megcsinálok tíz fekvőtámaszt, vagy egy bizonytalan statikai állapotban lévő csövön tíz felhúzódzkodást. Próbálok alkudozni, mint a piacon. Nem megy. ’Ha nem csinálod meg, nem vagy MÉLTÓ arra, hogy lásd.’ Na bumm. Most akkor ki van kiért? Nálam ez elvi kérdés. Természetesen bennem a félelem, mert soha nem tudtam  öt fekvőtámasznál többet megcsinálni szabályosan, a másikról meg ne is beszéljünk, és semmi kedvem nem volt beégni. Mindegy ez akkor, is elvi kérdés.
Viszont a bal oldali rész mindent feledtetett. A kiállítás legfrappánsabb tere egy ’erdő’ felfüggesztett szőrmecsíkokkal. Volt ösvény, tisztás, faun, halk gitárszó. Egy olyan hely, ahol az ember valóban elidőzhet, és hála istennek nem jön oda senki, hogy ’mit érzek?’.
A következő termeket egy kicsit sajnáltam, mert ezután már csak illendőségből jártam végig ezt a szintet.
Sétálgatok, nézelődök, és ekkor bejelenik két fiú, akik jobb híján elkezdenek a hüvelygombáról beszélni. Szerencsére elmennek mellettem. Iszonyú maníros, de mégis van hatása. Gyanút fogok, és az a kellemetlen diszkonformitás kerít hatalmába, amit akkor éreztem, amikor beléptem az épületbe. Fogalmam sincs, hogy kicsoda
a ’normális’ látogató, és ki a ’beépített ember’. Nem tudom, hogy ez a bizonytalanság -, vagy magány -generálás szándékolt e. Ez nem keverendő össze azzal, hogy egy elhagyatott gyár, nyilvánvalóan nyomasztó, de véleményem szerint ez jóval több volt annál. Ennek az ellenkezőjét állítani azt jelentené, hogy az oda kivonult alkotók
tulajdonképpen nem csináltak semmit. Úgy tapasztaltam, hogy más látogatók is –már ha valóban azok voltak- hasonlóképp feszengtek bizonyos terekben, vagy helyzetekben.
Második emelet: Baljós sejtelem fog el, és először balra fordulok. Gyanítom a gyár összes ajtaját sikerült összeszedni, és egy viszonylag nagyméretű aszimmetrikus kompozícióba összerakni. Egyedül azt sajnáltam, hogy néhány nem úgy volt rögzítve, hogy megtartsa eredeti funkcióját. Jó lett volna nyitogatni, csukogatni, egyiken bemenni, másikon kijönni. De ezt csak a telhetetlenség mondatja velem. Sajnos itt sikerült azért néhány
pesszimistább –véres üvegszilánkok, depresszíven minimál szürke makettek- installációt összerakni.  Értékelhetetlenek voltak, de mégis hasznosak abból a szempontból, hogy lám - lám a fent említett bizonytalanság kiváltásához nem kell akasztott, égetett, szúrt, lőtt, véres, depresszív valamiket mutogatni.Az utolsó állomás jobb oldalt egy női WC. Az Üres Tér Társulat alkalmi színpada / nézőtere. Három nagyvilági -félvilági nő elmélkedik, mondjuk. Tehát, amit most leírok, csupán feltevés. Nagyon határozottan kijött az a fajta disszonancia, ami az elhangzott szövegek, és a helyszín között feszült. Mert ebben térbe alapvetően nem illettek bele ezek a karakterek. Jómagam a következőképp oldottam fel ezt az ellentmondást: Flusztrált kesztyűgyári munkáslányok elmélkednek az öt perces cigarettaszünetben. A másik ellentmondás szintén érinti a koncepciót, de természeténél fogva jóval tecnikaibb jellegű. A tér nem volt elszeparált a színészek szabadon mozogtak a nézők között. ’Szőrmesálakat’ dobtak az ember nyakába, és mind az elmondott szöveggel,
mind pedig a mozdulataikkal azt sugallták, hogy az odatévedt ember része ennek a játéknak. Nem kívül álló, nem egy voyeur, hanem ő is egy kesztyűgyári dolgozó. Viszont –és számomra itt van az ellentmondás- a monológokon, és azokon a pillanatnyi improvizációkon túl, melyeknek egyértelműen a színészek voltak az irányítói, a kialakított rendszer igen törékenynek bizonyult. Amikor feltettem egy, a monológ szempontjából releváns kérdést, hiszen úgy gondoltam, ehhez a hallottak, és a látottak fényében nekem jogom van. Akkor, ha csak egy pillanatra is, láthatóan kizökkentek a szerepükből.
Nem szőrszállakat kívánok hasogatni ezzel az alapvetően aprócska észrevétellel, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha egy ilyen elven működő előadást hoz létre a társulat, ami egyébként teljesen működőképes, a jövőbe egy ilyen esetleges
’renitens’ helyzetre jobban készüljenek fel, mert nagyon gyorsan, és könnyen összeomolhat mindaz, amit szerettek volna megvalósítani. 

GABNAI János       

Kőrösi Bobó és Dávid András muzsikálnak a "társalgóban"

Thorday Filoména és Korányi Barna munkája a "Tejút"

Ajtólabirintus, szintén Barna és Filo

Tapasztalatok és gondolatok:

A kesztyűgyár:

A feldarabolt kesztyűgyár egyik üresen álló épületében találtunk helyet októberben. Ez egy üzemi része volt a gyárnak, és évek óta üresen állt. Az épület a Kreatív Start Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. kezelésében van, és köszönjük Löffner Györgynek, hogy lehetővé tette számunkra a munkát itt. Az épületet ugyanis hamarosan elkezdik felújítani egy nyertes pályázat keretein belül. A tervek szerint kreatív vállalkozásokat befogadó inkubátorházként fog működni.

Mi pedig lehetőséget kaptunk, hogy két héten keresztül az épületet birtokba vegyük, és szinte egész tartalmát felhasználva alkossunk benne. A 120 négyzetméteres terek tele voltak dobozokban álló szőrmés bőrökkel, gombokkal, cérnagákkal, szabásmintákkal, és néhány otthagyott munkahelyi bútor is előkerült. Az első terepszemle után kiderült, hogy mindent szabad. A srácok (diákszínjátszók) segítségével nekiestünk: alaprajzot készítettünk, öteleteket irogattunk, szemetet lapátoltunk, tréningeztünk.

Egy művkaros lányt, Czimbalmos Andit is meghívtuk, hogy jöjjön el megnézni a teret és dolgozzon velünk, ha van ötlete. Persze volt és a művkaron gyorsan terjedt is a hír. Három, négy napon keresztül folyamatosan érkeztek a festők, szobrászok, vizuális nevelők, hogy ők is szeretnének itt dolgozni. Kezdték lefoglalni a helyeket. Hogy ne ütközzünk egymásba, mindenki kitűzte a megrajzolt alaprajzon, hogy melyik helyiségben szeretne munkálkodni, és azt is kiírta, hogy mit. Ilyen módon látható volt mi foglalt, mi szabad még és kit kell megkeresni, ha társulni kíván az ember. Az ajtónál üzenőfal kezdett üzemelni, mely megtelt infókkal, kérdésekkel. Egy másik táblán pedig a nevek, telefonszámok, mail címek, "szakterületek" sorakoztak. 

Két héten keresztül ezek az emberek reggel nyolckor felvették a kulcsot, kinyitották a helyet majd este nyolckor vagy éjjel egykor valaki bezárt és leadta a kulcsot. Mindenki hozta a maga csapatát, segítségét. Beálltunk egymáshoz segíteni, és pörgős vagy csendes nagyközösségi munkálkodások jöttek létre. Az installálókat végigvezettük a performanszainkon, utána kiültünk az "udvarra", és megbeszéltük. Nem volt az általános kínos öt perc csönd, rögtön mondák mit éreztek, mit csinálnának máshogy, közben a diákok (a "performerek") jegyzeteltek. Persze volt köztünk némi beavatott cinkosság a közös munka miatt, de olyan régóta még nem ismertük egymást, mégis nagyon termékeny beszélgetés volt. Voltak srácok, akik járkáltak az épületben, megláttak valamit, szöget ütött egy ötlet a fejükben és megcsinálták. (Így született például az ablakon át szökő és ömlő székek meg dobozok sora.)

Nem volt se víz, se áram, se fűtés (habár nem is kellett, nagyon jó idő volt). (WC-re kicsiny otthonunkba jártak a résztvevők, mely praktikusan fél percre van a gyártól.) És csak azokat a dolgokat, anyagokat használtuk föl munkánk során, amit az épületben találtunk.

17-én, pénteken kettőre készen állt minden. Kitakarítottunk, rendet tettünk, elvégeztük az utolsó simitásokat, majd a legfölső szinten gyülekesztünk mind az eligazitásra várva. Utolsó praktikus infók, fixálások. Háromkor nyitottuk ki a kaput, és megkezdődött a munkabemutató. A környéket előzőleg körbeszórtam (szórólappal természetesen), és ki is tábláztam a helyes irányt. Így a környék lakói közül is jöttek szemlélődni. Jöttek fotósok, videósok, barátok, ismerősök, odatévedt idegenek. Bent az installációk között szabadon barangolhattak, viszont a diákszínjátszós srácaink is elkapták őket és idegenvezetőként plusz élményeket is adtak a nézőknek. Egy fönt kis WC-ben bordélyház üzemelt, ahol csajok monológjaikkal hozták zavarba a vendéget. Volt punci is, melyből megszülethettünk, szőrmedzsungel, melyben maszkos gitáros alkok bukkantak föl. Gombpocsolyában fetrengtünk és hullott ránk a gombeső, és ölelgettük a falat egy igazi szőrmeWC-ben. (És a többi csud.) És kifelé mindenkit megkértünk, hogy húzzon egy nagy fémtáblára egy strigulát, hogy ott volt. Egy fiú viszont inkább odbiggyesztett egy fejet. Onnan kezdve, mindenki írt vagy rajzolt. Tele egy nagy táblát.

Pár nappal korábban Sophie-val az utcán próbáltuk kamerával meginterjúvolni az embereket. Kíváncsiskodtunk a színházi kultúrafogyasztási szokásaikról, hogy ismernek-e mást a hagyományoson kívül, mivel szoktak kikapcsolódni, stb. A kamera persze elriasztotta őket, így sokra nem jutottunk a tanulmánnyal, de sok emberrel beszélgettünk el és meséltünk nekik a kesztyűgyáras programunkról Elhívtuk őket. Az egyik ilyen "áldozatunk" egy anyuka volt, aki a kisfiával ment haza. Beszélgettünk, a fiúnak nagyon tetszett az ötlet, és közben kiderült, hogy a hölgy egy nyolc gyermekes nevelőanyuka. Pénteken a bemutató végéhez közeledvén egyszercsak megérkeztek ők ketten, meg egy pöttöm kis cigánylányka. Bementek és egy órára eltűntek a "játszóházban". Nekem ez hatalmas élmény volt, és nagy siker.   

Este mikor elment a nézősereg, mi maradtunk. A legfölső szinten kialakítottunk - szőrmés dogozokból - egy társalgót asztallal, fotelokkal. Borozás, beszélgetés, zenélés, a szőrmeerdőben meg játék.

Ez történt. És majd folytatom ezt és folytatjuk azt....